A dugulás intő jeleiA lefolyó dugulás a legtöbb embert igen váratlanul éri, pedig kis odafigyeléssel már a korai tünetek alapján megelőzhető, hogy bekövetkezzen a baj. Lássuk, milyen intő jelek figyelmeztethetnek minket!
Ha a konyhában vagy a fürdőben furcsa, úgynevezett „emésztőszag” kezd terjengeni, az mindenképp figyelemreméltó, hiszen azt jelenti, valahol már kezd kialakulni az elzáródás, így a megrekedt szenny szaga beragad.
WC lehúzás vagy fürdővíz leengedése után a víz lassan folyik le. A víz nem örvénylik, hanem nagyon lassan csordogál a lefolyóba.
Ha mosogatóvíz vagy fürdővíz leengedésekor furcsa hangokat ad a lefolyó, akkor szintén érdemes egy kezdődő dugulásra
Ha a fenti tüneteket tapasztalajuk, még időben tehetünk az ellen, hogy létrejöjjön a teljes dugulás. Erre a célra kifejlesztett szereket is alkalmazhatunk, ám ezek nem mindig bizonyulnak optimális megoldásnak. Profi duguláselhárító szakember segítségével azonban a kialakult kellemetlenség gyorsan orvosolható.
Ha az Ön otthonában is szükség van duguláselhárításra, keressen minket bizalommal!